SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203062/011 | 9970 Szentgotthárd Honvéd utca 10.

Intézmény logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása

A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés, és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző iskola kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.


Szakmák

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus

Informatika és távközlés


Tovább

Ipari informatikai technikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Kereskedő és webáruházi technikus

Kereskedelem


Tovább

Pincér - vendégtéri szakember

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

TECHNIKUM - 5 év

  • A 9-10. évfolyamon alapozó oktatás zajlik, mely ágazati alapvizsgával zárul.11. évfolyamtól duális képzésben vehetnek részt a tanulók, külső gyakorlati helyeken is zajlik képzésük.
  • A tanulók 12. év végén Magyar nyelv és irodalomból, Matematikából és Történelemből előrehozott érettségit tesznek. Idegen nyelvből a 13. év végén érettségiznek.
  • Az 13. év végén szakmai vizsgát tesznek, mely emelt szintű érettséginek számít. Ekkor kapják meg az érettségi bizonyítványukat és technikusi oklevelüket.
  • A diákok jövedelmi helyzettől függetlenül minden szakmában, ösztöndíjban részesülnek!

Egyenes út az egyetemre! Az ipari informatikai technikus szakmára jelentkezők okleveles technikusi képzésben vehetnek részt! Ennek értelmében iskolai tanulmányaikat beszámítják egyetemi képzésükbe, így 2,5 év alatt egyetemi, mérnöki diplomát szerezhetnek a Pannon Egyetemen - Zalaegerszegen! A vendégtéri szaktechnikusok számára is hasonló beszámítási, rövidebb egyetemi képzési idő lesz a Soproni Egyetemen. Mindkettő, csak a III. Bélában elérhető, más iskola nem rendelkezik ilyen lehetőséggel!

SZAKKÉPZŐ ISKOLA - 3 ÉV

  • A tanulók 9. évfolyamon ágazati alapképzésben részesülnek. A 9. év végén ágazati alapvizsgát tesznek, ez idő alatt a szakmai gyakorlati oktatás jól felszerelt szaktantermekben, tanműhelyben, illetve a 10. évfolyamtól kezdődően gazdálkodó szervezeteknél valósul meg.
  • A sikeres szakmai vizsga után a tanulók két év alatt érettségi bizonyítványt megcélzó képzésben folytathatják tanulmányaikat (esti tagozaton) vagy szakirányuknak megfelelően újabb szakmát szerezhetnek ingyenesen egy-két év alatt.

A diákok jövedelmi helyzettől függetlenül minden szakmában, ösztöndíjban részesülnek!


Partnereink

SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum


Vas Vármegyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikum és Kollégium

9970 Szentgotthárd Honvéd utca 10.

Telefon: +3694554217

E-mail: ibszi@bela-szgotth.edu.hu

OM azonosító: 203062/011


2024Vas Vármegyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikum és Kollégium